2016. július 11., hétfő

Minden napra egy legenda: Máriácska


Sziklaoltár az erdőben 

Máriácska varázserejének legendája


"Állj meg vándor, ki erre mégy, 
mondd szívedből: Üdvözlégy!"

Az alábbi sorok olvashatóak a Mátrafüredtől kb. 10 perc sétaidőnyire található Máriácska elnevezést viselő zarándokhely sziklaoltárának falán. Bár sokan kételkednek abban, hogy létezhet bármilyen külső erő, amely a világot mozgatja, még sincs olyan ember, akinek szívébe e két sor ne csalna melegséget és szeretetet.


A Bene-vár hegyének lábánál megbúvó Máriácska elnevezésű hely -mely sokak állítása szerint különleges energiákkal, gyógyító erővel bír - már több száz éve vonzza a zarándokokat, gyógyulni vágyókat és érdeklődőket. 1713-ban rendezték meg először ezen a helyen a híres "Bene-búcsút", melyre nem csak Magyarország lakosai, de a határainkon túl élők is százával özönlöttek. A búcsú alkalmából rendezett körmenet reggel Gyöngyösről indult, majd délután ért Máriácskára, ahol rendszerint erdei szentmisét mondtak. Az akkor már ismert zarándokhelyről úgy tartották, hogy a patakok összefolyása olyan energiákat szabadít fel, mely az égiek áldásával gyógyító erővel bír. Nem csak a Bene-búcsúk alkalmával érkeztek betegek, bénák, vakok akik elmondásuk szerint a Bene-patak ágainak összefolyásában való fürdésnek és az itt elmondott fohászoknak köszönhették gyógyulásukat. 1948-tól a kommunisták betiltották a Bene-búcsút, mely így egészen a rendszerváltásig nem is került megrendezésre.



A Máriácskán található sziklabarlangot a gyomorbajából kigyógyult gyöngyösi adótiszt, Kossa József és családja létesítette 1903-ban. A legenda úgy tartja, hogy az orvosok szerint a férfinek gyógyíthatatlan gyomorbetegsége volt, mindössze pár hetet jósoltak neki. Kossa József bánatában a legendás patakok összefolyásához zarándokolt el, ahol imát mondott, és kérte a Szűz Máriát, segítsen rajta. A férfi Máriácskánál tett látogatása után, egyik napról a másikra kigyógyult halálos betegségéből, így hálából az itt található Szűz Mária szobornak egy sziklabarlangot vájatott a hegyoldalban, amelyben elhelyezte azt.
A barlang felett álló Krisztus-kőfeszületet nemsokkal később, 1911-ben Gyöngyös városának önkormányzata állíttatta.
Balra, a hegyoldalban álló kőoszlop Szent Kristóf szobrának ad otthon, aki az utazók, zarándokok védőszentje. Ennek felújítását 2011-ben a Mátrafüredért Természetvédelmi és Turisztikai Alapítvány végezte Szent Mihály havában.



Kossa József hihetetlen gyógyulása óta Máriácska nevéhez számtalan csodás felépülés fűződik. A sziklabarlang előtti kőből rakott falon elhelyezett márvány táblák alapján megtudhatjuk, kinek és mikor segített a kegyes Szűzanya.
Máriácska felkeresése a nem vallásos kirándulók, látogatók számára is bátran ajánlott. Mátrafüredtől könnyű sétával, Sástóról vagy Mátraházáról kellemes túrával érhető el. Minden évszakban megigéző  a hely szépsége, tavasszal az ébredező természet, nyáron a patakvíz ontotta hűvös, ősszel a levelek színkavalkádja, télen a jégcsapok varázslatos világa fogad itt minket. Az oltár előtt elhelyezett padokon megpihenhetünk, emlékül egy mécses gyújtására is van lehetőségünk. Mátrafüredről és Mátraházáról a piros sáv illetve a piros kör jelzésen, Sástóról a sárga + jelzésen juthatunk el Máriácskára.




Ha tetszett, oszd meg másokkal is!


e-mail: ilovematra.ilovehungary@gmail.com

Készült: 2016. 07. 11.
Holnap ismét egy újabb legenda a Mátrából... 





3 megjegyzés:

  1. Köszönet érte hogy olvashattam

    VálaszTörlés
  2. drága gyermekem te is elmehetnél oda hiszen a lábacskád nagyon sajog

    VálaszTörlés
  3. Most segíts meg Mária, ó irgalmas Szűzanya, keservét, a búnak bajnak, eloszlatni van hatalmad. Hol már ember nem segíthet, a Te erőd nem törik meg. Hol a szükség kínja nagy, mutasd meg, hogy anya vagy! Most segíts meg Mária, ó irgalmas Szűzanya. Ámen Hála, hogy a 70-dik születésnapomat vele tölthettem személyesen május 17-én

    VálaszTörlés