2017. május 17., szerda

Továbbra is élményekkel és kalandokkal vár a Mátra!

Változatos programok színkavalkádja a Mátrában

Május második felében is számtalan izgalmas programmal várják a Mátrába érkezőket. 
A következő két hétvégén a Mátra térségébe érkező kirándulók kalandtúrán, Nordic Walking túrán, éjszakai túrán és múltidézéssel egybekötött, korhű ruhában vezetett ásványgyűjtő túrán vehetnek részt a Mátra más-más pontján.

Túrák minden évszakban Demecs Norbi túravezetővel

2017. május 20-án egy igazi mátrai kalandtúrával várják a természetbarátokat a kevésbé ismert, de annál szebb és különlegesebb Závoz-szurdokban. A túra során vízesések, legendákhoz kötődő kegyhelyek és csodás helyszínek, a Keleti-Mátra OKT útvonalának páratlan szépséget nyújtó kilátópontjai, hatalmas sziklák és szurdokfalak, illetve vadászházak, források kerülnek felfedezésre. 
A kalandtúra Domoszlóról, a Sidló-ház mellett található Éden Mini ABC elől indul 9 órakor. A részvétel előzetes jelentkezéshez nem kötött, csupán a megadott helyszínen és időpontban kell megjelenni. 
További részletek az eseményről: Kalandtúra a Závoz-szurokba

Mindig vidám a hangulat a szervezett túrákon 

2017. május 21-én, vasárnap egy Nordic Walking túrával folytatódik a hétvége. A Nordic Walking köztudottan kiváló hatással van az ember egészségére, főleg ha egy szuper csapatban űzzük ezt a kiváló sportot. A Nordic túrára Nordic túrabotot birtokló vendégek és bottal nem rendelkező kirándulók egyaránt érkezhetnek, ugyanis a helyszínen túrabot kölcsönzésére is lehetőség nyílik. Szintúgy részt vehetnek az eseményen azok a vendégek is, akik még sohasem használták a Nordic eszközt, ugyanis a túra elején szakszerű oktatás is igénybe vehető. A felső-mátrai túra során bemutatásra kerülnek a térség nevezetes épületei és tájai, mint például a nagy vita hatására épült Három falu temploma, a körpanorámát kínáló Vörös-kő-kilátó, vagy éppen a Sípark gyepcsíkjai és a Narád-patak völgye is. A túra 10.50-kor indul Mátraszentimréről, a Selfness Hotel Vadvirágtól. 
A túrára csak annak szükséges előzetesen regisztrálnia, aki Nordic túrabotot szeretne kölcsönözni, fontos azonban elolvasni az alábbi eseményben foglalt információkat:
Nordic Walking túra a Felső-Mátrában


2017. május 27-én ismét egy különleges program kerül megrendezésre. Az Úgynevezett „Utazás” túrán a szervezők a mátrai turizmus 130 éves történetébe repítik vissza a résztvevőket. A Gyöngyösorosziban található Ásványok Háza múzeum kollegáival közösen helytörténeti előadásra, tárlatvezetésre és ásványgyűjtő túrára nyílik lehetőség. A túra során régi fotók bemutatásával elevenedik meg a mátrai múlt. Az Ásványok Házába érkező vendégek több, mint 10 000 példányt csodálhatnak meg részletes tárlatvezetés kíséretében és kreatív játékok mellett a gyerekek sem maradnak program nélkül. A túrát korabeli ruhába öltözött túravezető kíséri, emellett lehetőség lesz egykori térképek és képeslapok nézegetésére is. A túra Gyöngyösorosziból, az Ércelő bejárati úttól indul 10 órakor az Ásványok Házához.
A túrával kapcsolatos információk megtalálhatóak az alábbi hivatkozásra kattintva: 
Az "Utazás" túrák alkalmával Demecs Norbi túravezető korhű ruhában kíséri a vendégeket

Ugyan ennek a napnak az estéjén debütál egy egyedi, vadonatúj túrasorozat a Mátrában: 
2017. május 27-én, 20.00-kor mutatkozik be Mátraházán a Csillagfényes éjszakai relaxáció című túrasorozat, melynek első „epizódja” Mátraházáról az úgynevezett energiamezőre, a Nagy-Halmaj-rétre vezet. A különleges túrasorozat célja, hogy bemutatásra kerüljön az éjszakai Mátra hangulata, a végtelen csend és nyugalom szőtte varázslat. A túrán résztvevő vendégek a rétre megérkezve kb. 45 -60 perces relaxációban részesülnek, relaxációs gyakorlatok és erre a célra megfelelő zene kíséretében. A relaxáció egy kb. 20-25 perces csillaglesést is magában foglal. A túrára mindenkinek szükséges magával hoznia egy pokrócot, derékaljat vagy polifoam-ot, amelynek segítségével könnyen elvégezhetőek lesznek a gyakorlatok. 
A túrával egybekötött relaxációs éjszakai program hivatalos eseménye ide kattintva tekinthető meg: 
Új éjszakai túrasorozat érkezik a Mátrába 2017 májusában

Júniusban sem maradnak program nélkül a Mátrába látogatók: Június első hétvégéjén, Pünkösdkor a Felső-Mátrában, Mátraszentimrén a Bornapok és Szlovák Gasztronómiai napok várják az érdeklődőket. A falusi rendezvény mellett a Selfness HotelVadvirág készül nyílt programokkal a kirándulók számára, mint például fáklyás esti séta, Nordic Walking túra vagy gyalogos túra pünkösdi hagyományok felelevenítésével. Június 10-11-én a Mátra Jövője Turisztikai Egyesület Mátrai Múzeumok Éjszakája, Wellness Világnapja és Hálózsákos Éjszaka a Siroki várban programjai lesznek kiemelt mátrai úti célok, a programokhoz a Selfness Hotel Vadvirág is csatlakozik Mátraszentimrén. A rendezvény alkalmából Parádfürdőn és környékén csevicevíz kóstoló túra is indul az egészséges életmód jegyében. 
Június 24-én az Enduro-vb legjobbjai Parádon mérik összes tudásukat, június 25-én pedig Vízesések nyomában kalandtúra indul Mátrakeresztesről a Nyugati-Mátra vadregényes zugaiba. 
Június utolsó hétvégéjén Mátraszentimrén ünnepli átépítésének egy éves évfordulóját a Selfness Hotel Vadvirág, az évforduló alkalmából nyílt éjszakai-és múltidéző túrán és sporteseményeken vehetnek részt a vendégek. 

A Mátra egyik ikonikus helyszíne, a Vadvirág 


Készítette: Demecs Norbi - az I love Mátra vezetője
Készült: 2017. május 17.
Kapcsolat: ilovematra.ilovehungary@gmail.com
Hivatalos facebook oldal: I ♥ Mátra


2017. május 8., hétfő

Túrák a "130 éves a Mátrai turizmus" programon

Kedves Mátra rajongók! 

A hétvégén kerül megrendezésre a "130 éves a Mátrai turizmus" esemény, melynek keretein belül számos izgalmas program mellett túrázásra is lehetőség nyílik. 2017. május 12-14 között minden nap izgalmas mátrai kirándulásokkal várjuk kedves vendégeinket, az alábbi bejegyzésben részletesen is bemutatjuk a közelgő túrák programjait és útvonalait.



Egy kis történelem: Dr. Hanák Kolos 1886. november 1-jén felhívást adott köre a MKE Mátra Osztályának megalakítására. Az osztályt jelentős érdeklődéssel 1887. május 15-én, a gyöngyösi városháza dísztermében hozták létre a Mátra Múzeummal együtt. Az egylet lelkes tagjai máig látható, sőt használatban lévő létesítményeket és épületeket építettek. Létrehozták a Mátra első jelzett turistaútját Mátrafüred és Mátraháza között, forrásokat foglaltak, turistaházakat és kilátótornyokat építettek, turistakalauzokat írtak és térképeket adtak ki. Ezzel virágzásnak indult a mátrai turizmus.

Az első kilátó a Kékesen, az ún. Mátra-torony, melyet dr. Vass Józsefről, az akkori népjóléti miniszterről neveztek el. Ez a torony volt a "Mátra fából vas(s)karikája". 

A Mátra Jövője Turisztikai Egyesület kezdeményezésére kerül megrendezésére a "130 éves a Mátrai turizmus" programhétvége, melyhez több szolgáltató is csatlakozott. Gyöngyösön főterén korabeli ruhákba öltözöttekkel lehet majd találkozni és fotózkodni, lehetőség lesz Ikarus 55-ös busszal való utazásra, borkóstolásra, postakocsizásra a Felső-Mátrában, hagyományos mátrai ételek megkóstolására, de persze túrázni is fogunk az évforduló tiszteletére.


Vidám túrázó csapat a Mátrában Demecs Norbi túravezetővel

2017. május 12-én, pénteken kezdődik a 130 éves évforduló emlékére rendezett 3 napos túrasorozatunk. Pénteken 20:15-kor egy Retro fáklyás túrára várjuk szeretettel az érdeklődőket Mátraszentimrén. Fáklyafényes túránk a Selfness Hotel Vadvirág elől indul. A rövid túra során a Három falu templomáig, illetve a Sípark kilátópontjáig sétálunk, miközben fáklyafénnyel megvilágított régi képeslapok segítségével idézzük fel a térség 130 éves múltját. A részvétel díjtalan.
A túráról bővebb információk érhetők el az alábbi eseményben:
Retro fáklyás túra a Felső-Mátrában


A Három falu temploma a megépülését követő években 

2017. május 13-án, szombaton a Mátra első jelzett turistaútján, a Széky István úton fogunk túrázni.
A program Mátrafüreden, a Mátravasút végállomásánál kezdődik 11.15-kor. A túra során felnagyított képeslapok segítségével hasonlítjuk össze az érintett helyszínek mai és 130 évvel ezelőtti képét. A túrát Mátraházától visszafelé Sástó érintésével Mátrafüredig egészítjük ki, így a program körtúra lesz. A múltidéző túra során többek között olyan helyszíneket is meglátogatunk, mint a gyógyító energiákkal felruházott Máriácska, a Kallók-völgye, az egykori Nékámszállás romja, a Mátrai Gyógyintézet épülete Mátraházán, a Szent László forrás vagy a Középső-Mátra első kőből épült menedékháza, a Pagoda. A részvétel díja 600 Ft/fő.
A túráról bővebb információk érhetők el az alábbi eseményben:
Túra a Széky István úton


Széky István útja az 1890-es években

2017. május 14-én, vasárnap adja át okleveleit a Mátra Jövője Turisztikai Egyesület a "Fogadj örökbe egy hegyet!" program első örökbefogadóinak Mátraszentimrén, a Selfness Hotel Vadvirág előtt.
Az örökbefogadási ceremóniát követően 10.00-kor innen, a Vadvirág elől indult túránk az egyesület által örökbefogadott Darázs-hegyen keresztül a Bőgős-rétre, majd a Csörgő-völgyben található Hutahelyhez. A felnagyított képeslapok segítségével bemutatásra kerülő helyszínek ismertetése ezen a túrán is folytatódik. Figyelem, az eseményen bárhol felbukkanhatnak a híres mátrai betyárok!
A programon való részvétel díjtalan.
A túráról bővebb információk érhetők el az alábbi eseményben:
Túra az örökbefogadott Darázs-hegyen át 


Az egykori Vadvirág turistaház ma selfness hotelként működik

A programsorozatot május 15-én, a Mátra Egylet megalakításának 130. évfordulóján egy szakmai konferenciával zárja az egyesület.
Programjainkon nagyon sok szeretettel várjuk kedves vendégeinket! Éljünk át felejthetetlen élményeket szeretetben, mosolyokkal és rengeteg vidámsággal, közösen a Mátrában!

Írta: Demecs Norbi
Készült: 2017. május 08.
Hivatalos oldal: I love Mátra 
Kapcsolat: ilovematra.ilovehungary@gmail.com

A Mátra Jövője Turisztikai Egyesület támogatásával.