2017. szeptember 22., péntek

Megtisztult a Világos-hegy

Szemétszedő túra alkalmával tisztult meg a Világos-hegy

Kedves Mátra rajongók!
2017. 09. 16-án a "Fogadj Örökbe egy hegyet!" program keretein belül vezetett túra indult a Gyöngyöstarján felett magasodó 708 m magas Világos-hegy csúcsára. Az esemény keretein belül csatlakoztunk a "TeSzedd!"országos méretű szemétszedő programhoz, így a résztvevő vendégek nem csak a környék látnivalóit ismerhették meg részletes túravezetésnek köszönhetően, hanem önkéntes alapon szebbé tehették a Mátrát is.



A túra szombat reggel, 9.30-kor indult Gyöngyöstarjánból, a polgármesteri hivatal elől. Gyors adminisztráció után Víg Tamás, a Mátra Jövője Turisztikai Egyesület egyik alelnöke, a Világos-hegy örökbefogadója ismertette a túrával és a programmal kapcsolatos információkat, illetve kiosztotta a szemétszedéshez szükséges eszközöket is. A település határában került sor szokásos reggeli nyújtásunkra, amely után felfrissülve vágtunk neki az előttünk álló kilométereknek.



A Világos-hegyre vezető út igen változatos. A túra első szakasza a Gyöngyöstarján felett elterülő zártkertek, szőlő-és gyümölcsbirtokok között halad, majd a Kis-domb kopár magaslatáról visszatekintve már szép kilátás nyílik az alattunk elterülő településekre és a Kékes tömbjére is. A Kisdombi erdészház után egy tölgyesben kanyarog az ösvény, mely egészen a Disznós-dombig minimálisan emelkedik. A Disznós-dombon áthaladó erdészeti dózerút keresztezését követően egy villanypásztorral körülzárt terület mellett elhaladva egy fenyvesbe érkezünk. Az ösvény itt már erősen emelkedik, a csúcstámadás utolsó 1 km-es szakasza helyenként izzasztó, a csúcsról nyíló panoráma azonban mindenért kárpótol.



A páratlanul szép kilátóponton tartott pihenő és ebédszünet után következett a szemétszedés. A csúcs környékén mindössze néhány, kisebb méretű szemetet (csokipapírok, eldobott zsebkendők) találtunk. A korábban említett dózerút mentén azonban már egyre kezdtek megtelni a zsákok üdítős palackokkal, zacskókkal, további csokipapírokkal, sörös dobozokkal.







A Kisdombi erdészház környékére visszatérve egyre több hulladékkal találkoztunk. A túra önkéntes szemétszedő részét is mindenki kivétel nélkül élvezte, lankadatlan lelkesüléssel gyűjtötték a résztvevők a szemetet. Az elhagyott erdészház környékén már konyhai eszközök hulladékai, porcelán és üvegdarabok is kerültek a zsákokba. A zártkertek környékén már csak foszlott zsák-és szatyordarabokat, néhány sörös dobozt, kisebb hulladékokat helyeztünk a zsákokba.





Túránk alkalmával 3 zsáknyi szeméttől tisztítottuk meg a Mátra egyik legszebb kilátópontját, a Világos-hegyet.
Résztvevőinknek nagy szeretettel köszönjük a megjelentést és az önzetlen, odaadó segítséget.
A túrán megjelent lelkes Mátra rajongóknak köszönhetően a következő Világos-hegyre látogató túrázók már szemétmentes, tiszta környezetben élvezhetik a a Mátra szépségeit.



Írta: Demecs Norbi
Készült: 2017. 09. 22.
Fotók: Víg Tamás és Demecs Norbi ©Kapcsolat
Faceook: 
I ♥ Mátra - a Mátra legnagyobb online közössége
Csoport: I ♥ Mátra - Még családiasabb hangulatban a Mátra rajongók!
E-mail: ilovematra.ilovehungary@gmail.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése