2017. április 18., kedd

Áprilisi havazás a Kékesen

Nem kell meglepődni, ha a Mátrában, főleg annak legmagasabb pontjain, Kékestetőn, Galyatetőn vagy Mátraszentimre térségében idejekorán vagy megkésve érkezik egy-egy hózápor. Nem ritka, hogy hűvösebb májusi vagy június eleji napokon is kifehérednek 1-2 órára a legmagasabb hegycsúcsok. Azonban az, hogy március elmúltával hosszú ideig megmaradjon a hótakaró, csak 10 évente egyszer fordul elő. Most megtörtént. Az alábbi fotógaléria bemutatja, hogy milyen, amikor tavasszal visszaköszön a tél.

A havas fenyők látványa fogadta elsőnek a Kékestetőre látogatókat

Novemberi hangulatot tükröz az 1014 m magasságot jelölő csúcskő környezete

Kékestető hazánk legmagasabb pontja a maga 1014 méteres tengerszint feletti magasságával. Közigazgatásilag Mátraházával, Sástóval és Mátrafüreddel együtt Gyöngyös városhoz tartozik. Ismert turisztikai célpont, télen főként a téli sportokat kedvelők, nyáron a túrázók körében kedvelt.
Hóember az Angyalok-tisztásán áprilisban

Kékestető fő látványossága az 178 m magas TV-torony, mely nyitott kilátóként és zárt panorámaétteremként (a 40 és 45 méteres magasságokban lévő teraszokon) is működik.  Az első kilátót a Mátra Egylet építtette fából, mely 20 m magas volt és dr. Vass Józsefről, az akkori népjóléti miniszterről nevezték el. Ez volt a Mátra "fából vaskarikája". Ezt a tornyot életveszélyessége miatt 1938-ban lezárták és ezt követően hamarosan le is bontották. Az első adótornyot 1958-ban építették az egykori Vass-kilátó helyén, azonban ez egy idő után elavulttá így 1981-re megépítették a ma is látható TV-tornyot. 

A 178 m magas TV-torony

Kékestető híres gyógyüdülőhely. Magashegyi klímája és orvosilag igazoltan gyógyító hatású levegője miatt évente több ezren kapják vissza egészségüket. A TV-toronytól délre áll az Állami Gyógyintézet épülete, mely hazánk legmagasabban fekvő tüdőszanatóriuma. A gyógyintézet Csonka János jóvoltából 1932-re készült el, 150 ággyal és szakképzett, magas szintű orvosi és egészségügyi felügyelettel várta a gyógyulni vágyókat Magyarország első gyógyüdülőhelye. A gyógyszálló szolgáltatásait elsősorban pajzsmirigy-túltengésben szenvedő és tüdőproblémákkal küzdő betegek részére ajánlották. A terápiákat teljes egészében a természet nyújtotta klimatikus viszonyokra alapozták. A szanatórium hatalmas kertjében hozták létre az első hegyekben épített szabadtéri hideg vizes gyógymedencét, melybe a Mátrafüredi strandról szállították a gyógyvizet. Ezt később tóvá alakították át. Az épület napjainkban továbbra is szanatóriumként illetve szállodaként működik.

Fehér ruhába öltözött fenyves a szanatórium kertjében

A nemzetei színű, 1014 m-es magasságot jelző csúcskő mellől indul hazánk leghosszabb sípályája, a kék jelzésű "Déli"-sípálya, mely közel 2 km hosszú. A sípálya nyugati tájolású, nevét onnan kapta, hogy megépítésekor déli 12 órakor volt a legalkalmasabb a hó minősége a kiváló lesikláshoz. Egykor a pályán egészen Mátraházáig lehetett lesíelni 3 km-es hosszban, ám a pálya utolsó, "Nagy-halálnak" nevezett 1 km-es szakaszát pár évtizeddel ezelőtt megszüntették és a mai végponttól, a Veronika-rétről leágazó "Vaddisznós-sípálya" területét is befásították.
A ma használatos sípálya tetején oktatópálya működik, átlagos hómennyiség esetén a "Déli"-pálya 800 m-es felvonóhosszban síelhető, nagy mennyiségű hó esetén pedig a Veronika-rétről síbuszokkal szállítják vissza Kékestetőre a síelőket.

A "Déli"-sípályán áprilisban

Kékestetőn a napsütéses órák száma meghaladja az évi 2500-at, 2013-ban pedig a hótakaró vastagságának rekordja is megdőlt, ebben az évben 106 cm volt a természetes hó vastagsága.
A hőmérséklet napi ingadozása általában kiegyenlített, nyáron átlagosan nem haladja meg a 25°C-t, télen nem süllyed -15°C alá. A hegyvidéki éghajlat sajátossága, hogy alacsony a páranyomás és magas a nedvességtartalom, a légnyomás a magyarországi átlaghoz képest 10%-al alacsonyabb és kiegyenlített.A levegő lényegesen tisztább, mint az országban bárhol máshol, ebben a magasságban pedig már a házi poratka sem él meg.

A tavasz és a tél találkozása Kékestetőn

Mit hoz a folytatás?
Szerdán országszerte csapadékos idő lesz a jellemző, ugyanakkor a magasban egyre jobban lehűl a levegő, így átmenetileg a magasabb hegycsúcsokon napokig megmaradó hó hullhat. Szeles lesz az idő, sokfelé erős, viharos lökések kísérhetik az északias szelet. Csütörtökön is számíthatunk még csapadékra, de már kisebb mennyiségre, mint szerdán, ugyanakkor ezen a napon is előfordulhat átmenetileg a hegycsúcsainkon havas eső, havazás. - írja az Időkép.hu
Tehát aki lemaradt erről a 10 évente egyszer bekövetkező áprilisi havazásról, a következő napokban még bepótolhatja.



800 m tengerszint feletti magasságban már nyoma sem volt a télnek


Oszd meg másokkal is! 
Készítette: Demecs Norbi - az I love Mátra vezetője
Fotók: Demecs Norbi - minden jog fenntartva.
Készült:2017. 04. 18. kedd
Kapcsolat: ilovematra.ilovehungary@gmail.com
Facebook: I ♥ Mátra

2017. április 6., csütörtök

Rádiós megjelenés: Fogadj örökbe egy hegyet a Mátrában!

Kedves Mátra rajongók! 

Alig egy hónappal ezelőtt jelentkezett új ötletével a Mátra Jövője Turisztikai Egyesület: Fogadj örökbe egy hegyet a Mátrában!
A felhíváshoz bárki csatlakozhat: magánszemélyek, civil szervezetek, közösségek, intézmények, egyesületek, iskolák, önkormányzatok. A kezdeményezés célja, hogy minél több emberhez eljusson a természet szeretete, annak megbecsülése és tisztán tartása.


Látkép Gyöngyösről a Mátra viharos vonulataira 

 "Arra gondoltam, hogy igazán jó lenne, ha minél több ember, egyesület, szervezet, intézmények, önkormányzatok is szívük ügyének tekintenék a turizmust és aktívan tennének is ezért. A Mátrában, szinte minden településen, vagy annak közelében, rengeteg természeti kincs megtalálható: hegyek, várromok, barlangok, tavak, források, sziklák, turista utak, vagy éppen különleges fák. Az örökbefogadás azonban jár némi kötelezettséggel is." -Nyilatkozta a HEOL-nak Kápolnai Nagy Ágnes, a Mátra Jövője Turisztikai Egyesület elnöke. 

Ahogy az elnök említette, az Örökbefogadók bizony nem maradnak feladat nélkül. Az újdonsült hegygazdáknak több teendőjük is lesz: elsősorban, hogy rendszeresen gondozzák az általuk kiválasztott területet. Évente többször is terepbejárást tartsanak, dokumentálják a hegyen átvezető turistajelzések állapotát, jelezzék az esetleges akadályokat, kidőlt fákat vagy hiányos, lekopott jelzéseket. Az örökbefogadók az írásos-fényképes dokumentumokat először a Mátra Jövője Turisztikai Egyesület felé továbbítják majd, az egyesület pedig a fenntartó szervnek küldi meg az észrevételeket, akik minél hamarabb igyekeznek majd orvosolni a "hibákat".

Megdőlt útjelző tábla a Hórakó déli részén

Az örökbefogadóknak a helyszíni szemlén kívül az örökbefogadott terület népszerűsítése is feladatuk, ez azt jelenti, hogy évente célszerű többször is programokat szervezni az adott helyszínre: kirándulásokat, túrákat, bármilyen szabadtéri programot és szemétszedő akciókat is. 

Az első örökbefogadók a "130 éves a Mátrai turizmus" egész hétvégés program keretein belül, 2017. május 14-én, Mátraszentimrén vehetik át az örökbefogadást elismerő oklevelüket és kezdhetnek bele szorgos munkálataikba. Az "örökbefogadási ceremónia" nyilvános lesz, melyet az érdeklődők, látogatók is megtekinthetnek, továbbá minden évben megrendezésre kerül majd az "Örökbefogadás napja" is a Mátrában.

Az örökbefogadáshoz bárki, bármikor csatlakozhat a Mátra Jövője Turisztikai Egyesület felkeresésével.
E-mail: agi@matrainfo.hu

Az első "örökbefogadási ceremóniának" a 
Selfness Hotel Vadvirág ad otthont Mátraszentimrén

Természetesen, mint a Mátra Jövője Turisztikai Egyesület tagja, jómagam is elsőként csatlakoztam az új kezdeményezéshez. Az I ♥ Mátra nevében a Sár-hegyet fogom örökbe fogadni, ahová még több izgalmas programot, nappali és éjszakai túrákat, szemétszedő, jelzésfestő és tereprendező akciókat fogunk szervezni. 2017-ben a híres Csillagtenger éjszakai túrák is a Sár-hegyen kerülnek majd megrendezésre augusztus 11-13 között.

 
Túra a Sár-hegyen

A "Fogadj örökbe egy hegyet!" programról bővebben 2017. április 08-án, 10 és 12 óra között beszélgetünk a Kossuth rádióban Kápolnai Nagy Ágnessel, hallgassatok minket!


2017. 04. 08-án a Kossuth rádióban lesz hallható többek között a
"Fogadj örökbe egy hegyet!" programterve is.


Oszd meg másokkal is! 
Készítette: Demecs Norbi - az I love Mátra vezetője
Fotók: Demecs Norbi - minden jog fenntartva.
Kapcsolat: ilovematra.ilovehungary@gmail.com
Facebook: I ♥ Mátra


2017. április 4., kedd

Csoda-szigetek a Mátrában: az Eremény-tető

Kedves Mátra rajongók! 

Mindig azt szoktam mondani, hogy a Mátra számomra a Varázshegy. A megtestesült nyugalom és béke szigete. Az erdők, a patakok, a hegycsúcsok, a vadvirágos rétek mindig kitöltik az emberben kavargó űrt. Egy csendesen csordogáló kis patak partján üldögélve, egy zsályától illatos réten hátradőlve vagy éppen a panorámát kémlelve egy szikláról olykor olyan, mintha megállna az idő. Bár az egész Mátra különleges, mégis vannak olyan helyek, amelyek mindennél nagyobb varázserővel bírnak. És itt nem a tündérmesékből ismert varázslatra kell gondolni, csupán azokra az apró csodákra, amelyek a természet egyszerű alkotásai. Egyszerűek, mégis lenyűgözőek. "Csoda-szigetek a Mátrában" topikomban ezeket a helyszíneket szeretném Nektek bemutatni.
Ma az Eremény-tetőre kalauzollak Titeket, tartsatok velem!


Sástótól nyugati irányba, kb. 600 méterre található az Eremény-tető. Kizárólag jelzetlen, de kitaposott ösvényen érhetjük el, melyre a Sástói-rét legvégén, bal irányba térhetünk rá. Egykor egy egyszerű kék jelzés jelölte az ide vezető utat, melynek nyomai még ma is fellelhetők egy-egy öregebb tölgyfa kérgén.


Az ösvény az esővíz által táplált lápos-mocsaras terület, a Nyár-tó mellett vezet az Eremény-tetőre. Mesterséges kimélyítése és kitisztítása előtt a Sás-tó is hasonló állapotban volt. 

A hegytető több helyen sziklás, legmagasabb része az északkeleti szélén van. Észak felől igen meredek, helyenként szakadékos, a többi oldalon enyhe lejtésű hegyoldal övezi. Nyugati oldala kopár, fennsíkszerű, csupán néhány magányos fa emelkedik a hegyoldalon, így a panoráma rendkívül széleskörű, pazar. Rálátást nyerhetünk szinte az egész Nyugati-Mátrára és a Felső-Mátra vonulataira is.


Előttünk a Bolya-tető(358,1 m), a Havas(598,1 m), a Káva(616,7 m), a Világos/Kopasz/-hegy(708,5 m) és a Tót-hegyes(815,1 m).

Tavaszi virágkavalkád 

Mivel stratégiailag kiváló helyen fekszik, már az őskorban erődítményt emeltek itt, feltehetően a későbronzkor végén/koravaskor elején hozták létre az első települést és erődítményt. Az erődítést jelentő kősáncok mára azonban már nagyon hiányosak, nyomaik azonban több száz méter hosszban még mindig fellehetők. Az Eremény-tető sáncait a 20. század eleje óta ismerik, régészeti lelet még nem került elő erről a területről. Tagja a Várak a Mátrában jelvényszerző túramozgalomnak is.

Az északnyugati sánc maradványai

Élővilága is igen gazdag, többnyire párosujjú patásokkal találkozhatunk itt: őzekkel, muflonokkal és vaddisznókkal. A gazdag élővilág hamar idevonzotta a vadászokat, az Eremény déli lábánál vadászkunyhót is építettek, melynek napjainkban már csak romjaival találkozhatunk.

A vadászkunyhó romjai 

Az Eremény-tető első látásra a szavannák hangulatát elevenítheti fel bennünk. Többnyire aranyszín füves területeivel, hatalmas szikláival, néhol kopár, csontokkal és kiszáradt famaradványokkal tarkított lejtői koránt sem barátságtalanok. Sőt, bátran állítható, hogy a Mátra egyik legcsendesebb, legbékésebb zuga ez a kis csoda-sziget. A nyugalmat legfeljebb néhány erdei állat zörgése vagy a lágy szellő zavarhatja meg, mikor a magányos fák lombkoronájával játszik. Az Eremény-tető kiváló helyszín lehet mindazok számára, akik egy kis elszigeteltségre vágynak távol a város zajától, de nem mindennapi élmények felfedezésére, relaxálásra és fotózásra is teljesen alkalmas.
Az ásványgyűjtők is gyakran felkeresik, ugyanis ércekben gazdag környék, főként kvarcokat és opálféléket lehet itt gyűjteni.


Mivel az Ereményre hivatalos turistaút nem vezet, így felkeresése kizárólag előzetes tájékozódás esetén, térkép használatával és felöltött akkumulátorú mobiltelefonnal ajánlott! 

 

Jellegzetes hangulatok az Eremény-tetőn

Őszi relaxálás az Eremény nyugati oldalában

Mivel az Eremény-tető az egyik személyes kedvenc helyem, így túrázó csapatimait is gyakran elkalauzolom erre a csoda-szigetre. Általában a vendégeimnek is hamar a kedvencévé válik ez a különleges helyszín. Relax túráim "lelki utazása" állomásait rendre az Eremény-tetőn tartom, Év végi túránkon is hagyományosan a nyugati oldal közepén álló magányos fa alatt szoktunk koccintani, miközben elmerülünk a távoli hegycsúcsok látványának szépségében.




Csapatommal az Aranylomb relax túrán 2016 őszén 

Ha a Te tetszésedet is elnyerte az a mátrai csoda-sziget, oszd meg másokkal is! 

Készítette: Demecs Norbi - az I love Mátra vezetője
Felhasznált irodalom: A Mátrai Tájvédelmi Körzet Heves és Nógrád határán 2010
Fotók: Demecs Norbi - minden jog fenntartva
Készült: 2017 április
Kapcsolat: ilovematra.ilovehungary@gmail.com
Facebook: I love Mátra hivatalos oldal
Túrák a Mátrában : I love Mátra események - túrák minden évszakban Demecs Norbival 

2017. január 6., péntek

Tél Mátraszentimrén


Igazán zord, de Mátrához méltó télies idővel köszönt minket a 2017-es esztendő. Olvasóinkat egy virtuális sétára invitáljuk hazánk legmagasabb településén, a hófödte Mátraszentimrén, ahol péntek délután, a lemenő Nap sugaraiban fürdőzve -14°C-t mértünk.



Mátraszentimre hazánk legmagasabban fekvő önálló és egyben a Felső-Mátra legsűrűbben lakott települése. Közigazgatásilag Mátraszentimréhez tartozik Mátraszentlászló, Mátraszentistván, Bagolyirtás, Fallóskút és Magyarország második legmagasabb pontja, Galyatető is. A Felső-Mátrába eredetileg szlovák, részben morva eredetű telepesek érkeztek az 1700-as években, akik főként szénégetéssel, fafaragással és üvegfújással foglalkoztak. Utóbbi mesterségre utal a hegyi falvak eredeti szlovák neve is: Ötházhuta (Mátraszentimre), Felsőhuta (Mátraszentimre) és Fiskalitáshuta (Mátraszentlászló). 

 Utcarészlet: Széchenyi utca

Az eredeti településforma képét már csak pár ház őrzi  (fotó: tájház)

"Terméskő falvértezetében, 
Szürkén, majdnem fenyegetőn, 
Égbeszúró háromszög fejjel 
Áll a templom a hegytetőn.

Várnak néznéd: három falucska 
Süvegeli a zord tetőt: 
A fakanál-faragók népe 
Meg a szénégetők.

Lent, lent a völgyben mind a három, 
Ide nem jő fel senki se; 
Egyszer évben ha felsírallik 
Falai közt a szentmise." 
-Részlet Sík Sándor: Jézus a Mátrában c. verséből

Utcarészlet: Deák Ferenc utca 

A Felső-Mátrában négy templom található. Leghíresebb a Három falu temploma, melyet  a legenda szerint a három "szent" falu geometriai középpontjában épült.
Galyatetőn áll a Magyarok Nagyasszonya templom, melyet mindenki "csak" Kodály kápolna néven ismert.
Fallóskúton található a Béke Királynéja templom, mely híres búcsújáró- és zarándokhely. A templom bejárata előtt fakad a híres Szent-kút forrás, mely a legenda szerint gyógyító varázserővel bír.
A Felső-Mátra építészeti szempontból egyik legérdekesebb látnivalója a mátraszentimrei római katolikus templom, melyet 1980-ban szenteltek fel, Németh Mária tervei szerint épült, alpesi stílusban. A Szent Imre templom nevet viseli. 2015 óta kertjében áll Sík Sándor első köztéri szobra.  A költő számos művét a Mátrában/a Mátráról írta.

A Szent Imre templom

2016-ban újra megnyitotta kapuit a legendás Vadvirág. A napjainkban 4 csillagos szállodaként üzemelő épület egykor a Mátra leghíresebb turistaházaként működött. A teljes átépítést követően a szálloda megőrizte egykori küllemét. A Vadvirágban pihenő vendégek a bizonyos selfness életmód nyújtotta lehetőségeket élvezhetik. A selfness folyamatok abban segítenek, hogy létrehozzuk, vagy helyreállítsuk a kapcsolatot saját magunkkal, benső énünkkel. A selfness hatékonyságának titka, hogy követőit nem időszakos változtatásra, hanem egy élethosszig tartó harmonikus, optimista és pozitív életfelfogás kialakítására ösztönzi. Az év minden napján nyitva tartó szállodába érkező vendégek egészséges alapanyagokból készült ételeket fogyaszthatnak, kellemes selfness stílust képviselő sétákon és túrákon illetve egyéb programokon vehetnek részt a friss hegyi levegőn és 8-20 óra között igénybe vehetik a wellness részleg által nyújtott lehetőségeket.

A híres Vadvirág

A Felső-Mátrában számtalan programlehetőséget találunk. Mátraszentimre központjából minden égtáj irányába könnyebb és nehezebb szintű túraútvonalakat igénybe véve indulhatunk túrázni. Könnyebb túra keretin belül Bagolyirtásra, Mátraszenlászlóra vagy éppen a Nagy-Völgyben található régi vasút nyomvonalához juthatunk el, a nehezebb túrákat kedvelők a Csörgő-szurdokba vagy  Galyatetőre is áttúrázhatnak. A túrákon kívül kellemes kikapcsolódást nyújtanak a könnyű, de látnivalókban és szépségekben gazdag falusi séták is.
Fontos, hogy gyakorlottságtól függetlenül mindig legyen nálunk friss kiadású Mátra térkép, feltöltött akkumulátorú mobiltelefon, de ne féljünk tanácsot kérni a nagyobb szállodák szakképzett és alapos helyismerettel rendelkező recepciós munkatársaitól sem.

Utcarészlet: Az Eötvös utca

Mátraszentimre parkja, mely a kicsiknek és nagyoknak is megfelelő kikapcsolódást nyújt




Készítette: Demecs Norbi - az I love Mátra vezetője
Fotók: Demecs Norbi - Minden jog fenntartva.
Készült: 2017. január 6. Mátraszentimre
Kapcsolat: ilovematra.ilovehungary@gmail.vom
Facebook: I love Mátra 
A megjelentést a Selfness Hotel Vadvirág támogatta. 



2016. október 24., hétfő

Programok a hosszú hétvégén és az őszi szünetben


Kedves Mátra rajongók! 

Közeledik a hosszú hétvége és az őszi szünet. Az előző évekhez hasonlóan idén is számtalan szabadtéri eseménnyel, túrákkal, kicsiknek és nagyoknak egyaránt élvezetes programokkal várunk Titeket a Mátrában! 


Az idei hosszú hétvégét és az őszi szünetet a selfness jegyében töltjük majd a hegyekben. Pontosan mi is az a selfness?

A selfness hatékonyságának titka, hogy követőit nem időszakos változtatásra, hanem egy élethosszig tartó harmonikus, optimista és pozitív életfelfogás kialakítására készteti. Ennek eléréséhez eleinte pszichésen és mentálisan egyaránt komoly erőfeszítésre van szükség, ami idővel egyre könnyebbé, végül pedig életformává válik. A selfness folyamatok abban segítenek, hogy létrehozzuk, vagy helyreállítsuk a kapcsolatot saját magunkkal, benső énünkkel. A selfness folyamatokra nem léteznek sablonok, azokat egyedileg érdemes definiálni az adott helyzettől függően önmagunk számára vagy külső segítség igénybevételével. A selfness ugyanis figyelembe veszi az egyén személyiségjegyeit és sajátosságait, és minden esetben ahhoz igazíthatja életvezetési és terápiás módszereit. A selfness technikáknak köszönhetően a „benső én” harmonikus állapota kialakíthatóvá, illetve hosszú távon fenntarthatóvá válhat bárki számára. A selfness követői különösen nagy hangsúlyt fektetnek a prevencióra, az egészségmegőrzésre, hiszen a problémák megelőzése egyszerűbb és hatásosabb, mint a már kialakult betegségekkel való küzdelem.


Programok: 

Október 29, szombat: Versel az őszi erdő - verses kalandozás a Felső-Mátrában 

Petőfi Sándor, József Attila, Radnóti Miklós, Juhász Gyula, Sík Sándor és Rovó Gyöngyi legszebb költeményei egy könnyű túra keretein belül Mátraszentimre térségében.
Időpont: 2016. 10. 29, szombat - 11:00
Helyszín: Mátraszentimre, Selfness Hotel**** Vadvirág
Részvételi díj: 600 Ft/fő
Útvonal: Mátraszentimre - Bőgős-rét - Három falu temploma - Sípark - Vörös-kő kilátó - Három falu temploma - Mátraszentimre.
Táv: 6-8 km, 4 óra
Nehézségi szint: könnyű
További információk: Versel az őszi erdő hivatalos esemény 





Október 30, vasárnap: Aranylomb - Őszi relax túra 

Ez az esemény teljes átszellemülés, kikapcsolódás, relax célzattal jött létre. A teljes átszellemüléshez és ellazuláshoz relaxációs feladatokat, légző-gyakorlatokat és testgyakorlatokat fogunk végezni Mátraháza és Mátrafüred között, relaxációs illetve erre a célra szolgáló zenék kíséretében. Tökéletes alkalom a Mátra végtelen csöndjében és nyugalmában ellazulni vágyók számára. 
Időpont: 2016. 10. 30. vasárnap - 10:10
Helyszín: Mátraháza, Nagy parkoló (A nyilvános wc melletti padoknál) 
Részvételi díj: 600 Ft/fő 
Útvonal: Mátraháza - Tetves-rét - Nagy-Somor-rét - Hanák Kolos-kilátó - Sástó - Eremény-tető - Rákóczi-forrás - Máriácska - Bene-patak part, Mátrafüred. Táv: 10 km, 5-6 óra
Nehézségi szint: könnyű 
További információk: Aranylomb - Őszi relax túra hivatalos esemény 



Október 30. vasárnap: A Varázslónő legendája - Éjszakai túra 

A "Varázslónő legendája" egy kitalált, fiktív történeten alapuló, sötét, démoni és szellemvilággal foglalkozó misztikus, majdnem egész éjszakás "utazás" a Mátrában. A túra teljes hossza alatt bemutatásra kerül egy különleges, nem mindennapi sötét nőalak története, akinek ködös életútja és világa állomásról-állomásról kerül felépítésre. A túra jellege előadás, így kizárólag a Varázslónő története lesz hallható az eseményen, ezen a túrán a helyi látnivalókról, környezetről, növényvilágról, helyi ismeretekről nem adunk tájékoztatást.
Időpont: 2016. 10. 30. vasárnap - 19:30
Helyszín: 
Mátraszentimre, Selfness Hotel**** Vadvirág
Részvételi díj: 1200 Ft/fő
Útvonal: Mátraszentimre - Három falu temploma - Mátraszentlászló - Piszkés-oldal (emelkedős szakasz!) - Galyavár-nyereg - Lengyendi-Galya - Galyatető - Sípálya - Kodály kápolna - Lengyendi-Galya - Piszkéstető - Bőgős-rét - Mátraszentimre.
Táv: 12 km, 4-5 óra
Nehézségi szint: Közepes, egy szakaszon nehéz
Éjszaka nem közeledik volánbusz!
További információk: A Varázslónő legendája - Éjszakai túra 10. 30. hivatalos esemény 





November 1. kedd: Mindenszentek körtúra 

Már 3. alkalommal kerül megrendezésre a Mindenszentek körtúra a Mátrában. November 1-én, Mindenszentek napján útnak indulunk, és meglátogatjuk a Kékestető - Sas-kő - Mátraháza útvonalon található emlékhelyeket. Ezeknél az emlékhelyeknél mécsest gyújtunk, koszorút és virágot helyezünk el. Mécseseket, koszorút vagy virágot vendégeink is hozhatnak, amelyeket az általuk legszimpatikusabbnak vélt emlékhelynél el is helyezhetnek. A megemlékezések mellett csodaszép erdőket, kilátópontokat, érdekességeket látogatunk meg, legendákkal és történetekkel ismerkedhetünk meg.
Időpont: 2016. 11. 01. - 10:50
Helyszín: Kékestető, 1014 m - nemzeti színű csúcskő előtt
Részvételi díj: 600 Ft/fő
Útvonal: Kékestető - Sötét-lápa-nyereg - Erzsébet-szikla - Sas-kő - Sötét-lápa - Gabi-halála - Tündi-forrás - Mátraháza, Naphimnusz Park. (Kékestetőre Mátraházáról gyalogosan /már vezetés nélkül/ vagy autóbusszal van lehetőség visszajutni.)
Táv: 15 km, 4-5 óra
Nehézségi szint: könnyű-közepes
További információk: Mindenszentek körtúra hivatalos esemény 





November 1. kedd: Esti séta mécsesfénynél 

November 1-én, Mindenszentek estéjén egy békés, nyugodalmas megemlékező esti sétát tartunk Mátraszentimrén. Mécseseinket a Vadvirágnál gyújtjuk meg, majd a katolikus templomnál és a temetőben helyezzük el őket. A temetőtől visszasétálunk a szállodáig. Kérjük, hogy minden vendégünknél legyen fedeles temetői üvegmécses!
Időpont: 2016. 11. 01. - 20:30
Helyszín: Mátraszentimre, Selfness Hotel**** Vadvirág
Részvételi díj: Egy darab temetői üvegmécses
Útvonal: Vadvirág - Római katolikus templom - Temető - Vadvirág.
Időtartam: 1 óra
További információk: Esti séta mécsesfénynél hivatalos esemény 




November 2. szerda: Relax selfness séta a Bőgős-rétre 

November 2-án ismét a relaxálásé lesz a főszerep, ezúttal Mátraszentimrén. A Selfness Hotel Vadvirágtól a Bőgős-rétig sétálunk, ahol közel egy órán keresztül elmerülünk az erdő csendjében és relaxációs gyakorlatokat végzünk majd.
Időpont: 2016. 11. 02. - 11:00
Helyszín: Mátraszentimre, Selfness Hotel**** Vadvirág
Részvételi díj: ingyenes
Táv: kb. 2 km, 1,5-2 óra
Nehézségi szint: könnyű



November 5. szombat: Utazás túra - III. rész - "A hegyeknek hangjuk van!"

Az „Utazás” túrák lényege: Az utazás túrák során kedves vendégeinket az elmúlt korokba, az 1900-as évekbe kíséreljük meg visszarepíteni. Régi fotók, képeslapok; helyi beszámolók; korabeli térképeket és útikönyvek leírásait bemutatva a résztvevő túrázó összehasonlíthatja a lent felsorolt mátrai helyszínek akkori és 
mai állapotát, kinézetét, betekintést nyerhet a régi és a napjainkban zajló mátrai életbe.
Időpont: 2016. 11. 05. - 10:35
Helyszín: Galyatető, Hunguest Grandhotel Galya****, Galyatető
Részvételi díj: 600 Ft/fő
Útvonal: 
Galyatető, Hunguest Grandhotel Galya**** - Turistacentrum Galyatető - Kodály park - BKV üdülőház - Péter-hegyese-kilátó - Régi-sípálya - Werbőczy-forrás - Galyavár - Régi sífutó híd - Székelykapu - Ilona-villa - Kodály Zoltán kápolna - Galyatető, buszmegálló. 
Táv: 6-8 km, 4 óra 
Nehézségi szint: könnyű-közepes 
További információk: Utazás - III. túra hivatalos esemény 



A túrák előzetes bejelentkezéshez vagy regisztrációhoz nem kötöttek. A túrákon való részvételhez a megadott találkozási pontban és időben kell megjelenni.
Pár fontos tudnivaló a túrákon való részvétellel kapcsolatban: 

- A túrák során egy hosszabb pihenő szünetben lesz lehetőség az otthonról hozott étel és ital (szendvics, csokoládé) elfogyasztására; valamint többször tartunk rövid technikai szüneteket;
- A túravezető tempóját kövessük, ne maradjunk le, a túravezetőt és a túrakísérőt ne előzzük meg, illetve ne hagyjuk le; 
- Maradjunk mindig a túraösvényen, tartsuk be a túravezető által a túrák elején elmondott tanácsokat; 
- A túrák előtt vagy alatt mellőzzük az alkoholos italok fogyasztását és a dohányzást; 
- A túrák során vigyázzunk magunkra és túratársainkra; 
- A nagy létszám miatti várakozás esetén legyünk türelemmel, várjuk be túratársainkat az egyes megállóhelyeken.
- Kizárólag kényelmes öltözetben, időjárásnak megfelelő réteges ruházatban, hosszú nadrágban illetve túracipőben túrázzunk; 
- A túrák alatt tiszteljük meg a túravezetőt és társainkat példás magatartással;
- Éjszaki túrák esetén elemlámpát mindenki hozzon magával! 


Ajánlott felszerelés: 
-Kényelmes öltözet (farmer mellőzése, kényelmes, bokatartó túracipő, réteges felsőruházat) 
-Hátizsák, minimum 1-1,5 l folyadék, szendvics, rágcsálnivaló, szőlőcukor, csokoládé, esetleg gyümölcs

Részvételi díjak fizetése a túrák elején indulás előtt, kizárólag készpénzben. A túradíjat lecsatlakozás vagy félbeszakítás esetén nem tudjuk visszatéríteni.

A túrák eső vagy rossz idő esetén elmaradnak (Csak előzetes bejelentés esetén!). A programváltozás jogát fenntartjuk, a túrát elmaradása esetén nem vagyunk kötelesek pótolni! Eseményeinket egyenlőre kizárólag a Facebookon hirdetjük, így minden információt, a túra esetleges elmaradását is csak itt tudjuk feltüntetni! A túra esetleges elmaradásról Mindenkit nyilvánosan tájékoztatunk a facebook-hírfolyamban, az eseményben illetve az I love Mátra idővonalán, legkésőbb az esemény kezdete előtt 2 órával! Kérünk Mindenkit ebben az időpontban fokozottan figyelje a Facebookot, az I love Mátra oldalát illetve az alábbi eseményt! A túrán mindenki csak saját felelősségére vehet részt, a túrán történt esetleges balesetek, rosszullétek vagy károk illetve az itt leírt tájékoztató figyelmetlen elolvasása vagy el nem olvasása miatt az
I love Mátra felelősséget nem vállal! A túrán azonnali, szakszerű orvosi ellátást nem tudunk biztosítani. Vészhelyzet esetén a Kékes Kutató-Mentő szolgálat értesítendő. 
Tájékoztatásul közöljük, hogy a rendezvényen, annak teljes ideje alatt kép- és hangfelvételek készülnek, melyeket a szervezők a rendezvény népszerűsítésével kapcsolatosan vagy saját célokra a későbbiekben nyilvánosságra hozhatnak és felhasználhatnak.

Várunk Mindenkit nagyon sok szeretettel!

Kapcsolat:
Facebook: 
I ♥ Mátra
E-mail: ilovematra.ilovehungary@gmail.com
Hivatalos események a facebookon: Őszi szünet program 

Kérdés esetén keressetek bátran a megadott elérhetőségeken!
Üdvözlettel: Demecs Norbi - főszerkesztő, túravezető 



2016. augusztus 20., szombat

Csillagtenger hétvége - Élménybeszámoló


Csillagtenger éjszakai túrahétvége országunk tetején 


Kedves Mátra rajongók! 

A következő blogbejegyzésben az elmúlt hétvégén megrendezsére került Csillagtenger - 3 napon keresztül tartó éjszakai túrasorozat beszámolóját olvashatjátok. 


A Csillagtenger éjszakai túrák 2016. augusztusában kerültek először megrendezésre hazánk legmagasabb pontján, az 1014 m magas Kékestetőn. Tekintsük át először az eseménnyel kapcsolatos elérési statisztikákat. A facebookon meghirdetett hivatalos eseményről összesen több, mint 500 000 felhasználó értesült, ebből több, mint 13 000 személyt érdekelt bármilyen formában a három napos éjszakai rendezvénysorozat. A biztonságos, élvezetes és kényelmes túrázás érdekében a túrákon átlagosan 60 főt tudtunk fogadni, végül összesen kb. 150-en túráztunk az éjszakai Mátrában a 3 nap alatt.


A Csillagtenger c. éjszakai túrák megálmodásában egy tavaly augusztusi élményem inspirált. 2015. augusztus elején szerencsém volt eltölteni egy éjszakát Kékestetőn, a szabad ég alatt. Végtelen csönd, nyugalom, béke, semmi fényszennyezés és megszámlálhatatlan csillag az égen. Igazán kivételes, páratlan élmény. Úgy gondoltam, hogy ezt az életérzést másnak is át kell élnie a Mátrában, így relax jelleggel megalkottam a három éjszakán keresztül tartó eseménysorozatot. Már az első perctől kezdve az volt a cél, hogy az éjszakai erdő csöndjében és természetes nyugalmában magunk mögött hagyjuk a szürke hétköznapok hangulatát, és a csillagos égboltot, a hullócsillagokat lesve relaxáljunk. 


Éjszakai túrázó Vendégeink mindhárom éjszaka 21:00-ra érkeztek Kékestetőre, ahol a belépőjegyek megváltása után világító karkötőt osztottunk Mindenkinek. Ezt a kis jópofa meglepetés kelléket már előző éjszakai túráinkon is bevetettük, most is a korábbiakhoz hasonló, nagy sikert arattak. A tervezett időpont szerint mindegyik este 21:30-kor indultunk útnak. Első két este (08.12-13.) Kékestető déli oldalában tettünk könnyű túrát. Csillagtenger éjszakai túráinknak rendhagyó, különleges részei a fűben fekvős csillagleső állomások voltak. Első két estén ezeket a 40 perces csillagleső szüneteket a Négyeshatár szomszédságában található Kis-kő tisztásán illetve a Déli-sípálya gyepcsíkjain tartottuk meg. Az ilyen állomásokon Mindenki a saját magának előre bekészített pokrócra vagy polifomara leheveredve merült el a végtelen Csillagtengerek különleges szépségében. A szünet elején és végén relax zene segített mindenkinek a tervezett relaxációhoz szükséges maximális átszellemülésben. A túrákon a hullócsillaglesésen kívül megismerkedtünk helyi legendákkal és népszokásokkal, természeti érdekességekkel és a környékbeli látnivalókkal is.  



Haramdik este (08. 14.) az előző két útvonallal ellentétes irányban, Kékestető északi oldalában, a Kékes-Észak Erdőrezervátum hatalmas magashegyi bükkfái között túráztunk. A Sas-kő déli és északi kilátópontjáról is megcsodáltuk a Mátraaljára és a Mátralábára nyíló panorámát. A kis falvak éjszakai fénye is páratlan látvány volt. Valami megmagyarázhatatlan nyugalommal tölti el az ember lelkét, mikor hosszú percekig csak a kis pislákoló lámpások fényeiben merül el a szem világa... 
A Sas-kőn sikerült elcsípni a közelgő vihar villámainak fényshowját is a Tátra felett, tőlünk akkor 150-200 km-es távolságban. Ezen az éjszaka az Erzsébet-sziklán és a Déli-sípálya hatalmas füves területein lestük a hullócsillagokat. 


(fotó: Ujfalusi Mihály)

Összegezve a hétvégét, elmondhatjuk, hogy Csillagtenger éjszakai túrasorozatunkat maximális sikerrel zártuk. A csodaszép, mindhárom estén kitartó felhőtlen égbolt, a levegő kellemes hőmérséklete, a sok-sok résztvevő illetve a rengeteg pozitív visszajelzés mind ezt igazolja. A nagy érdeklődésre, népszerűségre és sikerre való tekintettel Csillagtenger túrasorozatunkat jövő nyáron is megszervezzük csillaghullás idején. Addig is kövessétek az I love Mátra oldalát, hiszen szinte minden hétvégén nappli túrákkal és egy hónapban legalább egyszer éjszakai túrákkal is várjuk kedves Vendégeinket a Mátra hatalmas, szépséges erdeiben. 

Üdvözlettel: 
Demecs Norbi.

Kapcsolat: I love Mátra 
ilovematra.ilovehungary@gmail.com