2016. július 7., csütörtök

Minden napra egy legenda: Három falu temploma

A Három falu templomának legendája 



"Terméskő falvértezetében, 
Szürkén, majdnem fenyegetőn, 
Égbeszúró háromszög fejjel 
Áll a templom a hegytetőn.

Várnak néznéd: három falucska 
Süvegeli a zord tetőt: 
A fakanál-faragók népe 
Meg a szénégetők.

Lent, lent a völgyben mind a három, 
Ide nem jő fel senki se; 
Egyszer évben ha felsírallik 
Falai közt a szentmise."
részlet: Sík Sándor - Jézus a Mátrában

Már Sík Sándort, híres költőnket is megihlette a Felső-Mátra legismertebb kápolnája, a Három falu temploma. Bár verésben a templom különös nevének eredetére nem tér ki, de a mai cikkben ez is megfejtésre kerül. 


A Mátra egyik jelképét, a Mátraszentlászló határában álló kápolnát 1942-ben szentelték fel, mely a Hevesi Sándor egri építészmérnök tervei alapján épült, neobarokk stílusban. Ez volt a Felső-Mátra első temploma. Anyaga rusztikusan rakott terméskő (természetesen a kemény mátrai andezit), a főoltárkép a templom védőszentjét s az egyik szent falu névadóját, Szent István királyt ábrázolja, mely Kátai Mihály, egri festőművész alkotása. 


A legenda szerint a három szent falu (Mátraszentimre, Mátraszentlászló és Mátraszentistván) lakossága nem tudott dűlőre jutni azzal kapcsolatban, hogy melyik faluban, kinek a tulajdonában épüljön fel a környék első, egyetlen temploma. Az egri érsek döntésére az építkezést egy külterületi magaslaton, a Sztepán-réten kezdték meg 1938-ban. Az 1942-ben felszentelésre került templom nem csak a szlovákok lakta települések építészeti stílusától eltérő motívumai miatt, hanem helyrajzi precizitása és pontossága miatt is kiemelkedő látványosságnak számít a mai napig: az épület a három falutól egyenlő távolságra, a falvak akkori közigazgatási határainak mértani középpontjában áll. A templom aprócska tornyát mindhárom szent falu valamely pontjáról látni lehet. 


A Három falu temploma az évtizedek során - szép környezetben való fekvése és legendája miatt - kedvelt turisztikai célponttá vált a Mátrában. Mindhárom faluból könnyű túraúton, rövid sétával megközelíthető. Legegyszerűbben a kék + jelzést követve érjük el. 2015-ben a templom körül  stációkat emeltek.



Ha tetszett, oszd meg másokkal is!

Kapcsolat: I love Mátra faceboook hivatalos oldal 
I love Mátra csoport - még családiasabb hangulatban a Mátra rajongók 
e-mail: ilovematra.ilovehungary@gmail.com

Írta: Demecs Norbi 
Készült: 2016. 07. 08.
Hétfőn (07.11.) ismét egy újabb legenda a Mátrából... 

2016. július 6., szerda

Minden napra egy legenda: Boszorkány-erdők


Boszorkány-erdők a Mátrában



Mátrában tett túráink során számtalanszor haladunk el sűrű, sötét, áttekinthetetlen, sokszor félelmetesnek bizonyuló erdősségek mellet, sokszor jelentőséget nem is tulajdonítva ezeknek. Nem is gondolnánk, hogy egy ilyen erdőnek bármi jelentősége is van, pedig a mátrai hitvilágban az egyik legmeghatározóbb szerepet töltik be.


A boszorkány-erdő név eredete egészen a középkorig nyúlik vissza. Ahogy egész Európában, ebben a korban hazánkban is nagy erőkkel üldözték a boszorkányokat és eretnekeket. Boszorkány megnevezés alatt olyan nőalakot értünk, aki az átlagnál valamivel jobb vagy több képességgel rendelkezett, eszesebb és ügyesebb volt más embereknél - ezt az egyház nem bírta megérteni és elviselni: állításuk szerint tudásuk és képességük egy ismeretlen világból származó gonosz hatalomtól ered, melynek nem szabad teret engedni. Ezért ezeket az asszonyokat elfogták és valamilyen próbatétel elé állították őket. Mivel valós túlvilági képességgel egyikük sem rendelkezett, így ezeken a próbatételeken többnyire életüket vesztették. Ha valaki mégis kiállta a próbát, azt felakasztották vagy máglyán elégették. Azonban akadtak olyan asszonyok, akiknek sikerült a kivégzés elől elszöknie, nekik viszont menekülniük kellett, mert az egyház által "rájuk ragasztott bélyeg" miatt már sehol nem ismerték volna el őket egyenrangúnak. 
Az ilyen számkivetett asszonyok a sűrű, áthatolhatatlan erdők mélyére menekültek,ugyanis az egyház keze ide már nem ért el: féltek a sötét erdők hiedelmek és szóbeszédek szerinti gonosz lakóitól, így az ide menekült "boszorkányokat" sorsukra hagyták. Ebbe a szörnyű helyzetbe kényszerített asszonyok az erdőben bár összefogtak, gyűjtögettek, rozoga viskókat építettek, de a megfelelő életkörülmények hiánya miatt pár hónapon belül meghaltak. 


Az 1848-49-es szabadságharc bukását követően a boszorkány-erdők legendája újra életbe lépett, azonban ekkor már bujdosók-erdeje néven. A szabadságharcból vesztesen kikerült magyar katonák egy része a Mátra hatalmas, olykor áttekinthetetlen erdősségeiben bujdosott el a forradalom megtorlásának "kalapácsütése" elől. A Mátra ebben a korszakban betyárokkal is megtelt, akik a szegények javára ijesztgették és fosztogatták a gazdagokat. Leghíresebb képviselőjük Vidróczki Márton volt.

Vidróczki Márton, a híres mátrai betyár életéről regény is született Balogh Béni által

Tehát a Mátra valahány sűrű, sötét erdejét a hitvilág összefoglaló néven boszorkány- illetve bujdosók-erdejének nevezi. 


Ha tetszett, oszd meg másokkal is!

Kapcsolat: I love Mátra faceboook hivatalos oldal 
I love Mátra csoport - még családiasabb hangulatban a Mátra rajongók 
e-mail: ilovematra.ilovehungary@gmail.com

Írta: Demecs Norbi 
Készült: 2016. 07. 07. 
Holnap ismét egy újabb legenda a Mátrából....


Minden napra egy legenda: Gabi-halála

Gabi, a favágó története


Gabi-halála. A név, amely első látásra/hallásra egyesekből ellenérzéseket válthat ki, másokban hatalmas kíváncsiságot ébreszt. De vajon tényleg van okunk tartani a hely felkeresésétől, hitelt adni ennek a nem mindennapi földrajzi névnek? 


Gabi-halála egy 772 m magas csúcs, mindössze pár száz méterrel Kékestető alatt, az Északi-sípálya aljának szomszédságában a kék és sárga + turistajelzések találkozásánál. Könnyen megközelíthető Kékestetőről leereszkedve, vagy Mátraházáról, az Alsó-Pince-úton, mely egészen idáig -át az erdőrezervátumon- rengeteg látnivalót tár elénk. 


A legenda úgy tartja, hogy egy Gábor nevű favágó -rejtélyes körülmények között- ezen a helyen veszítette életét. "Kocsival lóval beesett egy Gábor nevű" - tartja a szájhagyomány. E rövidke sor arra utal, hogy a legelfogadottabbnak és legvalószínűbbnek tartott történet szerint Gabi szekerével, annak rakományával és lovával együtt az útkereszteződés mögötti szakadékba zuhant. Ezt a történetet a Parádi-medence lakossága alá is támasztja, azonban a baleset körülményeinek oka homályba vész. 

Az emberek élénk fantáziájának köszönhetően a hely nevének eredetéről számos elképzelés született már az elmúlt 86 évben:egyesek szerint Gabi egy szerelmi háromszögáldozata lett és bánatában itt végzett magával és kedvesével is, mások szerint Gabi az Északi-sípályáról letérve síelés közben eltévedt, rásötétedett és az éjszaka folyamán megfagyott, de születtek már olyan gondolatok is, hogy Gabi egy gyermek volt, aki a sziklák között játszott és így zuhant véletlenül a szakadékba, de állítják azt is, hogy Gabi nem is ember, hanem a favágó lova volt, aki itt pusztult el. 


Ami biztos: A rejtélyek övezte baleset 1930-ban történt, ugyanis az 1929-ben kiadott királyi térkép (akkoriban ez volt Magyarország legpontosabb, legalaposabb térképe) még nem, de az 1930-as térkép már jelöli Gabi-halálát a térképen. Egyes szóbeszédek még arról is mesélnek, hogy valóban megtalálták ezen a helyen egy férfi holttestét.

Egy kis tudomány: Sokan nem tartják elfogadottnak a térképen illetve a helyszínen elhelyezett táblán olvasható Gabi-halála elnevezést, ugyanis állításuk szerint a "Gabi halála" egy tulajdonnév, így az nem egybeírandó. Észrevételük jogos, azonban a "Gabi-halála" szókapcsolat itt nem a szerencsétlen baleset nevére, hanem az ezután elnevezett 772 m magas csúcsra, egy földrajzi névre utal, így a "Gabi-halála" kötőjellel írt megnevezés teljesen hibátlan. 



A baleset helyszínén 2010-ben felújításokat végeztek, így új tábla és egy kereszt kerül kihelyezésre.
A szépen rendbe hozott emlékhely azóta még több túrázót, érdeklődőt csalogat az egyébként csodálatos környezetben fekvő helyszínre.


Ha tetszett, oszd meg másokkal is!

Kapcsolat: I love Mátra faceboook hivatalos oldal 
I love Mátra csoport - még családiasabb hangulatban a Mátra rajongók 
e-mail: ilovematra.ilovehungary@gmail.com

Írta: Demecs Norbi 
Készült: 2016. 07. 06.
Holnap ismét egy újabb legenda a Mátrából....




2016. április 27., szerda

A tavaszi Mátra ködösen is szemet gyönyörködtető

Ha esik az eső vagy éppen ködös, nyálkás idő uralkodik sokan inkább ki sem teszik a lábukat a lakásból, pedig az erdő ilyenkor is számtalan csodát rejteget számunkra. Rossz idő esetén is érdemes útnak indulni, túrázni vagy csak sétálni egyet a felfrissült levegőn, nem fog senkit csalódás érni. Az alábbi cikkben megmutatom, milyen varázslatos a ködös Mátra tavasszal (is). 



Az ilyen esős, ködös helyzetek esetén ajánlom az általam nemrégiben bejárt útvonalat, amely ködös, esős idő esetén is viszonylag könnyen járható, emellett látnivalókban is bővelkedik Kékestető és Sástó között. Könnyű túránk induló állomásaként válasszuk hazánk legmagasabb pontját, Kékestetőt. Az Angyalok tisztásának jobb oldalán térjünk rá az Országos Kék jelzésre. Az egykori Csonka-villáig utunkat egy csodaszép magashegyi bükkerdő kíséri. A villa után az ösvény erősen ereszkedik, itt ügyeljünk az óvatosságra, csoportos túrázás esetén társainkra is. Utunk a Sötét-lápa-nyeregig ereszkedik, amely kiváló helyszíne egy kis pihenőnek vagy ebédszünetnek. 


TUDTÁTOK? Az 1014 m magas Kékesen áll hazánk egyik legmagasabb épülete, az 180 magas TV-torony, melynek legalsó szintjén nemrégiben felújított zárt kilátó és körpresszó, felette pedig nyitott kilátóterasz működik, kb. 45 méteres magasságban. A tornyot jelenleg az Antenna Hungária ZRt. üzemelteti. 




A Sötét-lápa-nyergében tett rövid pihenő vagy ebédszünet után választhatunk: Utunkat folytatjuk a célállomás, Sástó felé, vagy előtte teszünk egy rövidke, alig fél órás kitérőt a közeli Sas-kőre. Bár a 899 m magas andezitcsúcs a csodálatos panorámájáról híres, útközben sok látnivalóval - az Erzsébet-sziklával és a Szent Erzsébet kereszttel, vörösfenyő erdőkkel, a Béka-kővel, a Sas-kőn található, a háborúban elesett turistáknak emléket állító kőgúlával és számtalan vadvirággal - találkozhatunk.

A Béka-kő
Sas-kő felé a Kék-en

Sziklacsoport a Sas-kő alatt



A Sas-kőtől ugyan azon az úton térünk vissza a Sötét-lápa-nyergébe, amelyen odáig elmentünk. A nyeregből egy teljesen sima, jelzeten erdészeti úton úton indulunk tovább a gerinc jobb oldalán. Ezt a ma már erdészek által használt utat egykor a sífutók részére alakították ki. Az út bár jelzetlen, de eltéveszthetetlen, ugyanis végig a keréknyomot követjük. Mellettünk balra a gerinc magasodik, jobbra kisebb szakadékok és szép bükkerdő található. Az egykori sífutó út keresztezi az Északi-sípályát majd a Sombokor elnevezésű kisebb tisztásra érkezünk. Itt ismét jelzett turistautakkal futunk össze, azonban túránkat továbbra is a jelzetlen sífutó ösvényen folytatjuk, így hamarosan a Déli-sípályára érkezünk ki.

Úton a Sombokorról a Déli-sípálya felé


A Déli-sípályára megérkezve ismét az Országos Kék jelzésre érünk. Itt jobbra fordulunk, utunkat először a Veronika-rét (alsó buszforduló), majd Mátraháza irányába folytatjuk. Egészen a felvonó drótkötélpálya aljáig vissza-vissza pillanthatunk a Kékesre. Ha szerencsénk van, láthatjuk a ködből kiemelkedő TV-tornyot.

Ködös hangulatok a Déli-sípályán



A Déli-sípályára megérkezve ismét az Országos Kék jelzésre érünk. Itt jobbra fordulunk, utunkat először a Veronika-rét (alsó buszforduló), majd Mátraháza irányába folytatjuk. Egészen a felvonó drótkötélpálya aljáig vissza-vissza pillanthatunk a Kékesre. Ha szerencsénk van, láthatjuk a ködből kiemelkedő TV-tornyot.



TUDTÁTOK? foltos szalamandra (Salamandra salamandra) a kétéltűek osztályába tartozó, Európában jól ismert, védett állat. 14–20 cm hosszúságú állat. Feje széles, orra lekerekített, kiugró sötét szemei és hosszúkás fültőmirigy-dudorai vannak. Rövid, vaskos végtagjai a mellsőkön négy, a hátsókon öt rövid ujjal rendelkeznek. Mindkét nem teste hát-hasi irányban enyhén lapított, a farok hengeres. Háta közepén két sorban mirigyek találhatók. Alapszíne nedvesen csillogó mélyfekete, hasa jellemzően szürkésfekete vagy feketésbarna. Mintázata változatos: az élénksárga szinte bármilyen árnyalatát viselheti egészen a vörösig, foltokkal és csíkokkal is. Foltjainak a száma, alakja, elhelyezkedése egyedileg változik. Élénk színe enyhén mérgező bőrére hívja fel a figyelmet. A halántékán lévő fekete pöttyökkel tarkított mirigyekben termelődő váladék szembe vagy szájba jutva nyálkahártyagyulladást okoz. Ennek egyik összetevője a szalamandrin alkaloida, mely az emlősöknél izomrángást, magas vérnyomást és szapora légzést okoz.


Mátraházára érve elhagyjuk az Országos Kék jelzést, helyette a sárga + jelzést követjük. Az Állami Gyógyintézet kőkapujánál rövid aszfaltos úton tett gyaloglás után, a 24-es főutat keresztezve ismét visszatérünk az erdőbe. Hamarosan megérkezünk egy forráshoz, mely a Farkas-kút nevet viseli. Itt szépen kialakított pihenőhelyen akár ismét meg is pihenhetünk. Mindenképpen érdemes kortyolnunk a Farkas-kút hűsítő vízéből, ugyanis Rákóczi-forrás és a Szent László-forrás vízével együtt ez a Mátra egyik legtisztább és legfinomabb forrásvize. Farkas-kúttól alig negyed óra alatt érünk át  túránk célpontjára, Sástóra. A 2014-ben felújított üdülőhelyhez egy ötletesen, igényesen kialakított játékos tansövényen át vezet az út. Aki Kékestetőn hagyta az autót, a Turisztikai központ bejárata előtt található buszmegállóból induló helyközi járatokkal könnyen visszajuthat a csúcsra, bátrabbak és gyakorlottabbak gyalog is nekivághatnak. Aki autóbusszal érkezett, szintén a Turisztikai központ előtt található buszmegállóból induló járatokkal indulhat a számára megfelelő irányba.



A sárga + jelzésen Sástó felé

Farkas-kút


Köszönöm, hogy elolvastad a cikket. Ha tetszett jelezd ezt egy kedveléssel vagy megosztással. Látogass el az I ♥ Mátra facebook oldalára nap mint nap friss fotókért, hírekért, túrákért, érdekességekért.

Jó túrázást, szép élményeket kívánok! Demecs Norbi - túravezető, főszerkesztő 


2016. január 10., vasárnap

Túraajánló: Irány Sirok!

Kedves Mátra rajongók!
2016. január 17-én szervezett túra keretein belül Sirokba látogatunk, ahol megtekintjük a tájházat, látogatást teszünk a várba majd áttúrázunk a Barát és Apáca sziklákhoz és a Törökasztalra.
Az alábbi bejegyzésből kiderül, hogy miért is érdemes csatlakozni hozzánk.



Rövid ismertetők (forrás és további információk: itt)


A Tájház: A falu központi részén áll a műemléki védelem alatt álló tájház. A XIX. sz. közepén épített lakóházat többször átalakították. Alaprajzi elrendezése: szoba-konyha-szoba-hátsó konyha, mely eredetileg kamra volt. Maga a lakóház is jelentős épület, de a lakóház udvari homlokzata előtt végigfutó törpeoszlopos, bimbófejezetes tornác kiemelkedő értékűvé teszi az épületet. A padló minden helyiségben döngölt anyag. Az ablakok kapcsolt gerébtokos szerkezetűek, az ajtók gerébtokosak, az ajtólapok félig üvegezettek. Az épületben eredetileg található szabadkéményt a megszélesített harántfalakra épített dongaboltozattal fedték be. A lakóépülethez a telek hátsó része felé kapcsolódott egy romos istálló/csűr. A felmenő falak a helyben könnyen hozzáférhető tufából készültek. A lakóépület födéme borított gerendás szerkezetű. A tetőszerkezet torokgerendás szaruállások alkotják.

A vár:
 
A Bükk és a Mátra határán a Tarna-patak észak felé kiszélesedő völgye felett áll a vár. A középkorban a Tarna-völgyében észak felé vezető utak lezárására és ellenőrzésére igen alkalmas helyen épült, bár elsősorban földesúri magánvár volt, stratégiai szerepet alig játszott.

Barát és Apáca:  A különleges alakú sziklaalakzatok vulkáni működés közben a kráterből kiszóródott riolittufából keletkeztek. A köznyelv igen találóan a Barát és az Apáca neveket adta a szikláknak, mely utal a természet évezredes munkája nyomán kialakult formájukra. A kiszórt, laza anyagba óriási vulkáni bombák hullottak, és beágyazódtak. Az ellenállóbb kőzetek az alattuk levő puhábbakat megvédték az erózió pusztításától, és így formálódtak a kőzetek.

Törökasztal:
 
A Barát és Apáca sziklákhoz kényelmes, bár kissé emelkedő sétaúttal eljuthatunk. A vár alatti parkolóból aszfaltozott út visz a vár alatt nyeregbe. Innen balra a várba kapaszkodhatunk fel, míg jobbra a Barát és Apáca sziklához jutunk. Továbbsétálva a Török asztal a következő megálló. Nevét talán formájáról kaphatta, a lapos kő valóban emlékeztet asztalra. Innen páratlan kilátás nyílik a Bükk irányába.


Az Apáca és Barát sziklák és a Törökasztal háttérben a Bükkel
(fotók: Baráz Csaba)


A túra részletei


Találkozás:
10:15-kor Sirokban, a Bükkszéki elágazásnál. 
Itt buszmegálló is található, akár Gyöngyös, akár Eger felől érkeznek kedves vendégeink, ennél a buszmegállónál kell majd leszállni a buszról. Autóval érkező vendégeink részére pontos cím:
3332 Sirok, Nyírjes út (ez a 24-es számú főút) és Petőfi út sarka. 

Találkozónk helyszínén egy nagy, I ♥ Mátra logóval ellátott molinót is kifeszítünk majd, hogy minél könnyebben megtaláljuk egymást. 

A túra menete: Indulás 10:20-kor Sirokból, a Bükkszéki elágazásnál található buszmegállóból. Első állomás: Tájházlátogatás vezetővel, kb. 45-60 perc. Innen gyalogosan felmegyünk a várba, kisebb emelkedőn, műúton
Várlátogatás: kb. 60-75 perc. Egyénileg is lehetséges, illetve általam nyújtott vezetéssel. 
Ezt követően túra a Barát és Apáca sziklákhoz majd a Törökasztalra és vissza Sirokba, a buszmegállóba. 
Várható megérkezés: 2 és 3 óra között. 

Belépők:
FIGYELEM! A belépőjegyek vásárlása önköltséges
Az ár tartalmazza a várba és a tájházba való belépést egyaránt. 
Normál jegy: 800 Ft (15 főnél kevesebbi létszám esetén a belépőjegy 1000 Ft) 
Diák, nyugdíjas (diákigazolvánnyal, illetve nyugdíjas esetében OEP igazolvánnyal): 500 Ft/fő 
Siroki lakcímkártyával rendelkezők részére: 300 Ft

Buszindulás:
Gyöngyösről: 09:00, érkezik Sirokba: 10:12-re (
kiegészítő jeggyel igénybe vehető járat!)
Egerből: 09:45-kor, érkezik 10:15-re. 

Leszállás mindkét járat esetében a Bükkszéki-elágazás nevű megállóban, Sirokban. 
A buszok megérkezését mindenképpen megvárjuk, addig nem indulunk! 

A túra kortól és gyakorlottságtól függetlenül mindenkinek bátran ajánlott! 
Várunk minden érdeklődőt sok-sok szeretettel! 

Kapcsolat: 
Demecs Norbi túravezető - az I ♥ Mátra oldal vezetője 
e-mail: ilovematra.ilovehungary@gmail.com 
Facebook: 
 I ♥ Mátra és Irány Sirok! 
telefon: 0630/589-7759 


A túra eső vagy rossz idő esetén elmarad (Csak előzetes bejelentés esetén!). A programváltozás jogát fenntartjuk, a túrát elmaradása esetén nem vagyunk kötelesek pótolni! Eseményeinket egyenlőre kizárólag a Facebookon hirdetjük, így minden információt, a túra esetleges elmaradását is csak itt tudjuk feltüntetni! A túra esetleges elmaradásról Mindenkit nyilvánosan tájékoztatunk a facebook-hírfolyamban, az eseményben illetve az I ♥ Mátra idővonalán, legkésőbb az esemény kezdete előtt 3 órával! Kérünk Mindenkit ebben az időpontban fokozottan figyelje a Facebookot, az I ♥ Mátra oldalát illetve az alábbi eseményt! A túrán mindenki csak saját felelősségére vehet részt, a túrán történt esetleges balesetek, rosszullétek vagy károk miatt az I ♥ Mátra felelősséget nem vállal!
Tájékoztatásul közöljük, hogy a rendezvényen, annak teljes ideje alatt kép- és hangfelvételek készülnek, melyeket a szervezők a rendezvény népszerűsítésével kapcsolatosan vagy saját célokra a későbbiekben nyilvánosságra hozhatnak és felhasználhatnak.



Új év, új blog

Kedves Mátra rajongók!

Bár már megtettem, hadd kívánjak Nektek még egyszer Nagyon sikeres, túrázásban és élményekben gazdag, Boldog Új Évet!

Az alábbi blogot azzal a célzattal hoztam létre tavaly márciusban, hogy egy, a facebooknál személyesebb formában tartsam veletek a kapcsolatot, minden nap legyen valami új, legyen valami érdekes, azonban ez sajnos nem egészen teljesült. Sokszor fogtam bele különféle témák szerkesztésébe és kidolgozásába, de sehogy sem tetszett, amit megalkottam. A mai napon azonban beleástam magam a blogszerkesztés rejtélyeibe és végre sikerült elkészítenem azt, amit tavaly márciusban elképzeltem.
Mától kezdve ha nem is minden nap, de a héten többször is jelentkezek majd új bejegyzésekkel: Aktuális hírekkel, élménybeszámolókkal, rövid történetekkel, túraajánlókkal, tapasztalatokkal, véleményekkel egy-egy szálláshelyről, túraútvonalról, kiállításról, étteremről, szolgáltatásról, stb...
Bár teljes arculatváltás történt itt a blogon, a célom ugyan az, mint tavaly, az indításkor:
Ennek a blognak a szerkesztésével azt kívánom elérni, hogy minél többen megszeressék, megismerjék a Mátrát. Buzdítani mindenkit arra, hogy a természetjárás, a túrázás, a friss levegőn való tartózkodás nem is olyan rossz dolog: sőt, eleme és szükséges hozzávalója az egészséges, boldog, kiegyensúlyozott életnek. Akik pedig már ismerik, szeretik a hegységet, azoknak friss, aktuális fotókat és helyzetjelentést hozni, biztosítani azt, hogy ha testileg nem is, de lelkileg minden nap egy kicsit a Mátrában érezhessétek magatokat!

Kövessetek továbbra is a Facebookon, ahol minden órában érkeznek az általam vagy az oldalt követő rajongók által készített természetfotók és hírek a Mátrából. Tartsatok velem bármikor egy túrán, legközelebb például január 17-én, Sirokban. Várlak Titeket!
Keressetek szállás, program vagy túraajánlattal kapcsolattal is bármikor!

Legyen nagyon szép estétek Mátra rajongók!

Norbi 

2015. október 20., kedd

Napsütés és jó idő lesz a hosszú hétvégén! Irány a Mátra!

Hosszú-hosszú napok óta szinte egyfolytában csak esett az eső, az ország majdnem minden pontján. Ennek most vége! Jön a jó idő. Napsütés és kellemes idő lesz a hosszú hétvégén! Irány a természet, irány a Mátra! Klassz, egész napos programokkal/túrákkal várunk Mindenkit a Keleti-Mátrában.



A hét közepétől szárazabb légtömegek érkeznek fölénk, a hosszú hétvégén nyugodt őszi idő vár ránk, több órás napsütéssel. Az elmúlt hét és a hét eleji jelentős esőket követően szerdától országszerte szárazabbra fordul időjárásunk, a hosszú hétvégén kiváló lesz az időjárás kirándulásokhoz, szabadtéri programok tervezéséhez. Szerdától tehát egyre több lesz a napsütés, legfeljebb időnként lehet több felhő az égen, de csapadék ezekben a napokban már nem várható, és hajnalonként is csak a szélcsendesebb tájakon képződhetnek pára-, illetve ködfoltok, melyek még a délelőtti órákban feloszlanak, így a kilátók, kilátópontok panorámája is zavartalan élményt nyújt majd. A délutáni órákban a kellemes napsütés hatására országszerte 15°C köré emelkedik a hőmérséklet. Ha tehetjük, töltsünk minél több időt a szabadban, a friss levegőn, a napsütés jótékony hatással lesz szervezetünkre. - írja az Időkép.


Az I love Mátra a hosszú hétvégén is klassz, izgalmas programokkal várja a kirándulni, túrázni vágyó kicsiket és nagyokat egyaránt. Túráinkat erre a hétvégére a Keleti-Mátrába szervezzük.


Programok:


Október 23. péntek - Túra a Pisztrángos tóhoz 

Csapatunk pénteken 11:00-re érkezik a Várbükki erdészházhoz, innen indulunk délben az Ilona-völgybe. Becsatlakozni tehát 12:00-kor a Várbükkön, 13:00-kor pedig az Ilona-völgyi műúton, a Sándorréti elágazásnál lehet. A túra kb. 12 km hosszú, teljesen könnyű lesz, szeretettel ajánljuk minden korosztálynak. A Kékestető alatt található Pisztrángos-tónál kialakított pihenőnél és tűzrakóhelynél lesz lehetőség uzsonnázni illetve nyársalni is. Sándorrétre kb. 17:45-re, a Várbükkre kb. 18:30-ra érünk vissza.

Október 24. szombat - Túra Sirokba 
Szombaton reggel Sirokba indulunk, csatlakozási lehetőség 10:00-kor lesz a Várbükki erdészháznál. A túra kb. 17 km-es lesz, első sorban azoknak ajánljuk, akik részt vettek már életükben 1-2 nagyobb, hosszabb túrán is. Sirokba az OKT útvonalán megyünk majd, ahol csodálatos kilátópontokat fogunk érinteni. A faluban a Siroki-vár látogatására is lesz majd lehetőség. Vissza volánbusszal utazunk, kb. 16:00-17:00 között érkezünk Parádfürdőre. (A várlátogatás és a buszjegy díja a résztvevőket terheli.)


Szombat este egy különleges programmal várjuk az érdeklődőket.
Az Ilona-völgyben kerül megrendezésre a szellemvilággal, túlvilággal, rémtörténetekkel, misztikus eseményekkel foglalkozó - kicsit már a közelgő Halloweenra is előremutató -
"Az Ilona-völgy sötétje" címet viselő éjszakai túránk, mely a Legendák-hiedelmek-szóbeszédek nyomában KÜLÖNKIADÁS-hoz nagyon hasonló esemény lesz.
A résztvevők egy majdnem egész éjszakás túrán vehetnek részt az Ilona-völgyben és a Várbükkön, ahol meglepetés is várja majd vendégeinket.
A túrára /főként a gyerekek részére, de egyáltalán nem korosztály függő!/ állarcban, maszkban, halloween jelmezben is lehet érkezni, illetve töklámpást, kézben hordozható mécsest vagy kerámia, halloween témájú teamécsestartót is lehet hozni.
A minden korosztály számára bátran ajánlott, 16 km-es túra október 24-én, szombat este 20:30-kor indul Parádfürdőről, a kidőlt Rákóczi-fa elől és kb. hajnali 3-kor ugyan ide is érkezik vissza.
Kérjük kedves vendégeinket, elemlámpát Mindenki hozzon magával! Köszönjük!


A túrákon való részvétel ingyenes, előzetes bejelentkezés vagy regisztrációt egyetlen esemény sem igényel, a részvételhez az említett helyszíneken és időpontokban kell megjelenni!

Kapcsolatfelvétel: 

I love Mátra 

ilovematra.ilovehungary@gmail.com